10 év...még egy emberi élethez képest sem különösebben sok idő és mégis mennyire elcsodálkozom, mikor utánaszámolok, hogy immár 10 éve a mindennapjaim része: Budapest XX. kerülete- Pesterzsébet.
Azon kívül, hogy nem itt lakom- és ily módon a lokálpatrióta elvakultságát sem lehet szememre vetni, akkor sem, ha soraim elfogódottságot tükröznének- szinte minden ehhez a dél-pesti kerülethez köt. Az elrohanó középiskolás évek. Múló szerelmek. Soha el nem múló barátságok. A péntek esték. A családom régmúltjának és jelenének is egy darabja. Ismerős utcák és ismerős arcok. Sétálóutca és sötét sikátor, díszburkolat és földút, putri és palota, parasztház és lakópark, kiserdő és Duna-part, jól menő éttermek és szocreál kiskocsmák, jó nevű gimnázium és „fosztóképző”, NB- (hol II-es hol III-as) s futballcsapat.
Felejthetetlen élmények tucatjai- vagy inkább százai. Fogorvoshoz járni az osztálytársakkal és persze a lehető legnagyobb kerülővel visszatérni a gimibe. Egy sör a Móriban. Beállítani 20 tücsökkel ezen blog alapítójához. Meccset nézni az Elisa-ban. Keringőzni a Csiliben. Rock-koncerten csápolni ugyanott. Leheverni egy stégre éjjel 3-kor a csónakház előtt. Öt éven keresztül minden reggel bejárni ugyanazt az útvonalat az iskolába és aztán haza. Biliárdozni a Kebab- ban. Megcsókolni valakit a kerület számos pontján. Tűzijátékot nézni a Nagykőrösi úti felüljáróról. Végigsétálni a kerületen egy tavaszi éjszakán, mikor az a sok kis rózsaszín virág nyílik a bordólevelű fákon. Visszatérni a gimibe. Ismerni a 151-es, a 23-as, a 99-es, no meg persze a 923-as busz, az 52-es villamos minden zökkenését.
Az „itthon vagyok” érzése, amikor a kerületbe érek- mi lenne, ha itt is laknék?
Utolsó kommentek